masnap reggel kopogtattak is a szobam ajtajan, hogy menjek a szuk koru megbeszelesre. oten voltunk, a valoban es a potencialisan zsani oldalan allok. a kovetkezo tortenetet meseltek. van egy lany, akit evekkel ezelott megeroszakolt a baratja. ez a lany, akirol mint kiderult, hogy nem zsani, azonban az annuska, viszont soha nem annuskakent, hanem "az aldozat" neven beszeltek rola, miutan reszben feldolgozta a vele tortentkeket, megalapitott egy az eset ihlette szerveztett, es azota az egesz helyi baloldali kozossegben fontos poziciot szerzett ez a szervezet, amelynek celja elsosorban a megeroszakolt lanyok eletenek megkonnyitese, hogy ne kelljen kiirniuk magukat a tarsadalombol, hanem teljes eletet eljenek, ugyanakkor lehet hozzajuk segitsegert is fordulni, es a temaban pl arrol, hogy mi a szexizmus rendszeres fejtagitasokat is tartanak. az derult meg ki, hogy berci ismeri azt a faszit, aki annak idejen megeroszakolta a csajt, mivel nyilvan az a srac is ennek a baloldali kozossegnek a resze, es hogy bercinak ezert el kell hagynia mindig azt a helyszint, ahol az aldozat megjelenik, illetve az aldozat kozeli baratai. ez vmi kotelessege neki. nem igazan ertettem, de hogy allitolag ebbe berci beleegyezett, azonban mindig amikor helyzet van, akkor nem szivesen hajtja vegre, es mindig kereti magat, ami igazan tisztessegtelen a reszerol. orsi pedig azert fasz, mondtak a lanyok, mert allandoan elmeseli ezt a sztorit masoknak, ugy hogy megnevezi az aldozatot, amit abba kell hagynia, mert ilyet nem lehet csinalni. tovabba a buliban orultnek nevezte az aldozatot, ami pontosan arrol tanuskodik, hogy meg mindig egy olyan vilagban elunk, amiben a megeroszakolt noket orultnek nevezik. orsinek, mint mondtak, abba kell hagynia a pofazast a temarol, viszotn azt megelozendo, hogy a lakok fulebe teves informaciok jussanak, gyorsan tisztazni kell mindent, es elmondani nekik az igazat. igy aztan ott es akkor ugy dontottek, hogy rendkivuli plenumot hivnak ossze a kovetkezo keddre, ahol mindenki valodi es hiteles informaciokhoz jutnak. es meg aznap delutan kiplakatoztak az egesz hazban, hogy mindenki kurvara legyen ott, mert rendkivuli a plenum.
delutan aztan osszefutottam orsivel, aki viszont minden tiltas ellenere, velem is megosztotta a maga verziojat. eszerint annuska (es ismet neven nevezte az aldozatot, ami szinten tiltott) evekkel ezelott nagyon joban volt bercival, valszeg vmikor jartak is. aztan annuska szakitott a pasijaval, akirol azt allitotta, hogy ket hettel korabban megeroszakolta ot, de hogy erre csak utolag jott ra, es az egesz eleg zavaros volt, majd megalapitotta a szervezetet, ami valahogy tekintelyhatalom lett ebben a kozegben, ahol mindenkinek iszonyuan fontosak az ideologiai reszletek meg a pc irany. es annak cimen, hogy megvedjek a megeroszakolt lanyokat, a tetteseket szexistanak kialtottak ki, ami vegul is rendben is van, es az is, hogy evvel kepesek voltak magukat a tetteseket kiszoritani az egesz baloldali szcenabol, es nem az aldozatok lettek a teljes szubkultura altal elfelejtve. viszont aztan szexitanak kialtottak ki egy csomo masik embert, aki allitolag valahol valamit mondott, vagy ismert valakit. berci esete pedig orsi szerint a kovetkezo: vagy harom evvel ezelott osszekoltozott egy sraccal egy kozos alberletbe, egy olyan sraccal, aki ismerte az aldozat megeroszakolojat. azaz van a tettes, van a tettes baratja, kvazi tamogatoja, szinten szexista, es van a barat lakotarsa, aki szinten szexista. orsi szerint berci megkerdezte elotte az annuskat, hogy mennyire problemas az ha osszekoltozik ezzel a sraccal, amire annuska allitolag ugy reagalt, hogy rendben van. aztan utkozben meggondolta magat, mondja orsi. es hogy ez a szervezet igazabol nagy szarkevereseket csinal, mivel szexistanak kialtottak ki valakit egy hausprojektbol, mert az valahol valamit mondott, es vegul a haz teljesen megoszlott a kerdesen, es vegul egy csomoan ki kellett koltozzenek. orsi mondja, hgoy ez az annuska egy oriasi machinator, mivel zsani is csak par honapja ismeri, de maris mint a legjobb baratait mutatja be mindenkinek a szervezet tagjait. es hogy allitolag zsani egyszeruen ugy kerult a kepbe, hogy volt neki valami pasija, aki egyszer otthagyta, madj ujra osszejottek, majd ujra otthagyta, miutan zsani a rasztait levagta, es szoke hajat vorosre festette, es kozben attol felt, hogy a srac meg fogja eroszakolni. s mivel aggodott, ezert ehhez a szervezethez fordult, akik mindig adnak melle ket embert, ha bulizni vagy nyilvanos terbe megy, kvazi vedelemkent. orsi azon volt kiakadva, hogy zsani a felelmeit nem a hazzal, hanem egy idegen szervezettel osztotta meg, aki raadasul annyi szart kevert, viszont mi lakunk egyutt, es vallalunk felelosseget egymasert egy csomo helyzetben. mondta azt is, hogy o a maga reszerol azert hagyta el a bulit, mert lakotarskent kivant szolidarizalni bercival, akinek ha mashol el is kell hagynia egy kcsmat, ha a szervezetes csajok megjelennek, de hogy legalabb a sajat hazaban joga legyen megmaradni. orsi szerint berci altalaban nem is megy azokra a bulikra, ahol tudja, hogy ott lesznek ezek a csajok, viszont azert a kozossegi szoba megis a kozossegi szoba, es raadasul zsani az infotablara is kiirta nagy betuivel, hogy minden lakotars jojjon a szulinapi bulira. hat ezt mondta orsi, es nagyon szarul erezte magat, amiert most nem tud menni a sajat konyhankba, mert hirtelen ellensegei lettek, es hogy el fog koltozni, es hogy mekkora szopoagra kerulunk, ha a mi hazunkat is szet fogja cincalni ez a csoport. msot el kell mennem, de meg van nemi folytatas.
6 megjegyzés:
Elég dilis egy szubkultúrába kerültél, te Réka! :)
Baromi izgalmas lehet, és ezt nem ironikusan mondom!
ohfákk! kiváncsi vagyok mi jöhet még. A nagy tanulság (nekem), sose lehetsz mindenkivel korrekt. Azért kát, hogy pár lényeges dolog kimaradt, például a csávót képes volt nem feljelenteni az erőszakért, miközben alapított egy ilyen szervezetet? Basti meg miért vállalta, hogy mindig elmegy, ha az áldozat megjelenik, miközben az esethez köze sincs? És még plusz: mi történt azóta? No more hatásszünet please+
hahó Róki, nagyon bírom a beszámolóidat! erről a közösségről egész könyvet lehetne szerintem írni, iszonyatosan érdekesnek tartom, hogy emberek ilyen infantilis problémákat képesek maguk körül gerjeszteni, az az érzésem, mintha egy másik bolygón élnének.
(althea-saci)
hello roki, en is jol vegigolvastam, es igazan csodalom h van turelmed ezekhez a sracokhoz.
meddig marad berlinvarosban? mi meg mindig nem mentunk annat latogatni, de ami kesik nem mulik, remelem akkor meg ott lesz!
csok boesz
először a trolin (simó) utána a munkahelyemen(sára) hallottam a folytatásos történetről,nagyon kiváncsi vagyok mi lesz a kommunaban... de hamarosan hazajön ugye?
arcsi, most már legalább tudom, ki vagy :-) rocky: tessék folytatni!
Megjegyzés küldése